Januárban elindított cikksorozatunkkal azoknak próbálunk segíteni, akik az idei évben fürdőszobájuk megújításán gondolkoznak. Reméljük, hogy mire a végére érünk a legtöbb kételyt, aggodalmat sikerül eloszlatnunk és olvasóink bátrabban vághatnak bele ebbe a nagy projektbe.
Ahogyan azt felvezető írásunkban rögzítettük sorozatunk a víz útját követi. Előző posztunkban már megismerkedhettünk a mérőórától a csaptelepekig tartó szakasszal. Most az elhasznált víz távozását segítő megoldások és csővezetékek következnek.
Zuhanyfolyókák és szifonok
Manapság egyre népszerűbbé válnak a kész zuhanytálcákkal szemben az épített tusolók. A különböző zuhanyokkal cikksorozatunk zuhanyok és kádak bejegyzésében részletesebben foglalkozunk majd. Ha az épített zuhany mellett döntünk nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a víz megfelelő elvezetéséről. Erre szolgálnak a zuhanyfolyókák, egy a padlóban vagy falban futó nyílással. A már említett nyílást jellemzően valamilyen díszléc fedi el, amelynek színe lehet a nyers rozsdamentes acél jellegzetes színe, de akár fekete vagy arany is. A nyílás és így a rács mérete gyártónként eltérően, de nagy általánosságban 40 és 120 centiméter között választható.
Fontos, hogy választásunkkor az ár mellett a minőséget is szem előtt tartsuk. Hosszú távon szeretnénk, hogy megfelelően működjön az általunk választott folyóka és kinézetét is évtizedekig megőrizze. Legyen szó a hazai Styron vagy a német TECE, Geberit, illetve Viega termékeiről mindegyiknél látható, hogy az alaptest műanyagból van. Ettől ne ijedjünk meg, ez nem véletlen és ne dőljünk be az olcsóbb „inox” alaptestű termékek reklámszövegének. Sajnos az elmúlt években jónéhány példával találkoztunk, amikor a rozsdamentesnek hirdetett termék 1-2 év alatt szétrohadt a padlóban és szét kellett verni a még szinte új tusolót, hogy egy cserével elhárítsuk a hibát. Az általunk forgalmazott termékek ezzel szemben a tartósság mellett megfelelő alkatrészellátással is rendelkeznek, így ha takarítás során véletlen valamelyik alkatrész lemegy a lefolyón néhány nap alatt beszerezhetőek a szükséges pótalkatrészek.
A szennyvízelvezetés első eleme a szifon, ez gondoskodik a megfelelő bűzzárásról, melyet felhasználástól függően többféle technikával lát el. Funkciója, hogy a kellemetlen szagok útját elzárja és azokat a csatornahálózatban tartsa. Elhelyezkedésétől függően megkülönbözetünk mosdó, mosogató, mosógép, kád- és zuhanyszifont, zuhanyfolyókát, csepegtetőpoharat, klímaszifont. Ezek jellemzően fehér műanyagból készülnek, azonban ha olyan helyre kerülnek, léteznek króm és egyéb, színes változatok is.
WC tartályok
A szennyvízelvezetés fontos elemei a WC tartályok, melyek az öblítés lehetőségét biztosítják WC helységeinkben. Ezeket két nagy csoportra bonthatjuk falon kívüli és falsík alatti, beépíthető tartályokra.
Napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak a falsík alatti tartályok, hiszen amellett, hogy esztétikusabbak a takarítást is megkönnyítik. Sokakban merülhetnek fel kételyek a fali WC-k teherbírásával kapcsolatban, azonban ettől nem kell félni. Egy megfelelően kivitelezett WC összeállítás akár 400 kg-ot is elbír. Ahogyan a folyókáknál már említettük ez is egy hosszútávú befektetés, így fontos, hogy megfelelő minőséget válasszunk belőle, ugyanis itt is kimagaslóan számít a későbbi alkatrészellátottság. Sajnos a technikának vannak korlátai, így például panelházak esetén, annak sajátosságai miatt nem minden helyzetben építhetünk be falsík alatti WC tartályt. Ennek lehetőségével kapcsolatban konzultáljunk vízszerelőnkkel és fogadjuk meg, ha nem tanácsolja a WC tartály beépítését.
A falon kívüli, „hagyományos” WC tartályok esetén a későbbi csere könnyebben megoldott, így ilyen esetben megengedhetőbbek lehetünk a minőséggel kapcsolatban. Ha megbízható márkákat szeretnénk ajánlani, akkor a magyar Dömötört, vagy a német Geberitet javasolnánk.
Csövek és idomok
A szifonokon és WC összeállításokon túl a víz/szennyvíz útja már kevésbé látványos. Hacsak nem speciális igényeknek kell megfelelni, mint például a magas hőmérsékletű folyadékok elvezetése, akkor mindössze a megfelelő átmérők használatára kell figyelnünk. Ez jellemzően 110mm-es átmérőjű vezetéket jelent a WC-től, 50mm-eset a kádtól és zuhanytól, 40mm-eset a mosogatótól és 32mm-eset a mosdóktól. Természetesen a nagyobb átmérő nem probléma, de feleslegesen túlméretezni sem anyagi, sem technikai szempontból nem érdemes.
Bízunk benne, hogy írásunkban sikerült néhány kételyt eloszlatnunk és ötleteket adnunk fürdőszobánk átalakításához.
A termékekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában szakképzett munkatársaink örömmel segítenek szerelvényboltunkban vagy elérhetőségeink valamelyikén.
Ne feledjék, most duplán megéri követni blogunkat, ugyanis a számos tanács és ötlet mellett 5%-os kedvezményt adunk minden új hírlevél feliratkozónak a cikksorozatban érintett termékekre!
Wall-In Épületgépészeti Szakkereskedés
Minden, ami víz-gáz-fűtés
Comments